Ferencváros-Debrecen 0-0
100% Fradi 2005.12.01. 15:47
A helyzetek alapján győzelmet szalasztott együttesünk a Debrecen ellen. Az eddig veretlen bajnok a találkozó nagy részében arra törekedett, hogy megtartsa a gólnélküli állást, a vendégek csupán a hajrában veszélyeztettek.
Nagy iramban kezdődött a találkozó, és ebből mi jöttünk ki jobban: sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. A 11. percben Rósa jobbal, a 13. percben pedig Bartha ballal veszélyeztetett, ám gól nem született. Az első játékrész közepén utóbbi puskázott el egy nagy ziccert: a támadó egy csel után a jobb alsó sarkot célozta meg, Csernyánszky azonban bravúrral és jó reflexszel védett.
A vendégek legaktívabb játékosa Dombi volt, ám ő is leginkább azzal vétette magát észre, hogy a folyamatosan a földre került, Kassai pedig minden alkalommal megítélte a javára a szabadrúgást. A játékvezető egyébként az első félidőben nem egyenlő mércével ítélte meg a szabálytalanságokat, mezőnyben folyamatosan a kárunkra tévedett, a durva debreceni belépők után pedig elmaradtak a jogos lapok. A 42. percben Fitos találhatott volna az üres kapuba, ám emelése után Máté tisztázott. Az első 45 percben a vendégeknek nem volt kidolgozott támadás utáni lehetőségük.
A fordulás utáni első 15 percben kiegyenlített játék folyt a pályán, a 63. percben viszont csak centik hiányoztak a gólunkhoz: Bartha csatázott őrzőjével, a párharc után a labda alig kerülte el a jobb alsó sarkot. Két perccel később viszont nekünk volt szerencsénk: Madar szabadrúgása után pattant meg a labda a sorfalon, amely így a kapufát találta el. Az utolsó félórában egyre veszélyesebben támadott a vendégcsapat, sajnos ebben a peridusban szembeötlő volt, hogy a középpályán szinte minden lepattanó labdát a debreceniek szereztek meg, és ebből indíthatták támadásaikat.
A 77. percben Botis fejese akadt el rendkívül gyanús körülmények közepette egy vendégvédő kezében, de a vendégek is reklamáltak egy büntetőt Sidibe lövését követő Budovinszky-közbelépés után. A hajrára is maradt egy nagy ziccer: egy lecsorgó labdát Rósa az ötösről Csernyánszkiba lőtt.
Az utolsó pillanatokban sem született gól a mérkőzésen, amelyen csapatunk egy pontot szerzett az eddig veretlen DVSC ellen, amely három akkor lehetett volna, ha a főleg első játékrészben adódó ziccereink közül legalább egyet értékesítettünk volna.
|